Szellemi felfrissülés cranio-sacralis terápiával
2009-12-05 01:06:58
Permalink
Szólj hozzá!
Ha az
informatikában dolgozol, akkor ebéd után, vagy a nap végén biztos Te is tapasztalsz egyfajta
szellemi kimerültséget. Az ember ezt próbálja ellensúlyozni kávéval, kólával vagy energia
italok fogyasztásával. Ez ideig-óráig megoldást jelent, de hosszabb távon inkább árt, mint
használ. Fokozott szellemi megterhelés mellett hosszútávon egyre nehezebben megy a munka,
úgy érzed, hogy bármennyit is alszol, mégis fáradt vagy. Súlyosabb esetben kiégésre és
krónikus betegségek kialakulására is számítani lehet. Egy kevés odafigyeléssel ezek mind elkerülhetők,
sőt a teljesítőképesség és a jó közérzet is megőrizhető.
Én személy szerint már rég leszoktam a kávé és társai fogyasztásáról, teljesen más módon próbálom fenntartani a szellemi teljesítőképességemet.
- Kávé helyett gyógytea. Kezdetben olyan érzés, mintha forróvízbe beáztatnál egy marék gyepet, de idővel nagyon is rá lehet szokni. Sok fajtája létezik, a legkülönbözőbb problémákra is megoldást nyújt. Nincsen általános recept, mindenkinek a neki megfelelőt kell fogyasztania, ezért egy kis utánajárás szükséges, de megéri.
- Rendszeres mozgás. Az egész napos székben ülést mindenképpen kompenzálni kell valamilyen aktív mozgással. Ezzel egy csomó izületi-, derék- és gerinc problémára meg lehet előzni. Ráadásul sokkal fittebbnek érzed magad egy futás, úszás után, a hétvégi túrázás felemelő érzéséről nem is beszélve.
- Tudatos étkezés. Felejtsd el a gyorskaját! Ezzel hosszú távon csak tönkreteszed a gyomrodat, a májadat és az egész szervezetedet. Táplálkozz rendszeresen, tarts mértéket, és jó minőségű ételt fogyassz. Ne csak az új iphone-od, vagy más új kütyüd megvásárlában legyél igényes és körültekintő, arra is ügyelj, mivel "tömöd" magad.
- Természetgyógyászat. A legkülöbözőbb módszerek egész tárháza áll rendelkezésre, mindenki kiválaszthatja a saját igényeinek leginkább megfelelő kezelési módot. Én személy szerint a cranio-sacralis (krániószakrális) terápiában találtam meg azt, amire leginkább szükségem van. Ez a terápia dramatikus mértékben csökkenti a stressz okozta feszültségeket, lazít és megnyugtat, és ezáltal növeli a szellemi potenciált. Tapasztalatom szerint sokkal intenzívebben hat, mint a különböző masszázsok, és napokkal a kezelést követően is megmarad a hatása. Maga a kezelés 45 percig tart, és rendkívül nyugtató. Semmit sem kell köben csinálni, kényelmes fekvőhelyzetben pihenhetsz. Az sem baj, ha elalszol kezelés közben. Eleinte érdemes hetente egyszer elmenni, de később havi egy-két alkalom is elegendő. Ráadásul nagyon jó helyen, Budapesten a Vígszinház közelében, akár munka után is mehetsz. Persze előzetes bejelentkezés szükséges.
Tapasztalatból tudom, hogy egyszerűbb megfőzni egy kávét és tovább görnyedni a monitor előtt, de hidd el, hogy hosszú távon ez nem jó megoldás. A kávét inkább az ízéért fogyaszd, és más módon tegyél szellemi teljesítőképességed fenntartásáért. Kezdetben egy kicsit fárasztónak és nehézkesnek tűnhet, hiszen új rutinokat kell kialakítanod, de miután már megtapasztaltad a jó oldalát, már el sem tudnád képzelni másképp az életed. Ezt saját tapasztalból mondom, én már megjártam az utat.

